A 2010-es Mediawave fesztiválon volt szerencsém látni ezt az animációs rövidfilmet. Valami akkor megfogott benne, és azóta sem ereszt. Néha újra megnézem, de nekem mindig ugyanazt mondja. Bár kicsit borongós hangulatú, de a végkicsengése pozitív. Henry megtalálja önmagát és végre rendben van, többé nem számít, hogy hány centire van önmagától.
A történetét tekintve kissé elszállt alkotás, a főhős Henry, akibe egy nap beleütközik egy meteorit. Innentől kezdve Henry pontosan 91 cm-re kerül önmagától. De mivel minden csak megszokás kérdése, megfelelő rendezettség alkalmazásával ezzel is lehet együtt élni. A kérdés már csak az, hogy meddig és milyen életet.
Henry nem adja fel, megpróbálja kicselezni sorsát. Csakhogy úgy tűnik Henry életében nagy szerep jut a centimétereknek. De sosem tudhatjuk, hogy milyen messze kerülünk magunktól, vagy hogy mennyire vagyunk bolondok. A legjobb, ha elfogadjuk és együtt élünk a meteroitunkkal. Valami ilyesmit üzen nekem a Skhizein.
Nagyon érdekes még az animációban a különböző technikák keveredése. Amíg a tárgyak nagy része térhatásúnak tűnik, addig az alakok (főleg az arcok) 2 dimenziósak.
Neked mit üzen Henry története?
Skhizein 1. rész:
Skhizein 2. rész:
