A minap Esztivel (aki azóta múzsává lépett elő) beszélgettünk az adaptációkról. Általában a könyv jobb, mint annak filmes verziója, de eszembe jutott egy példa, amely esetében a mozgóképes megvalósítás is legalább olyan jó, mint az alapjául szolgáló regény.
Vágy és vezeklés (Atonement)
A regény
A könyv három részből áll, az első rész egyetlen nap eseményeit meséli el. Briony Tallis, egy színes fantáziával megáldott 13 éves lány, épp bátyja hazatérésének örömére írt darabját próbálja unokatestvéreivel az esti családi bemutatóra. A próba kudarcba fullad, de Briony nem sokáig gondolkozhat ezen, ugyanis meglátja, ahogy nővére, Cecilia megmártózik a házuk előtti kút vizében. A lány mindezt a család pártfogoltja, Robbie Turner előtt teszi és Briony élénk képzelete azonnal vad történetet épít nővére cselekedete köré.
A nap további eseményei pedig csak igazolják Briony feltevéseit. Csakhogy a gyermeki fantázia ez alkalommal súlyos következményekkel jár.
A második részben már a II. világháborús Franciaországban járunk, a harmadikban pedig visszatérünk Angliába.
Ian McEwan rendkívül élvezetesen ír, történetében keveredik a valóság és a fikció. Az első rész tele van nézőpontváltásokkal, így teljes képet kaphatunk a szereplők egymáshoz fűződő viszonyairól. A második rész háborús leírása egyszerre elborzasztó és lenyűgöző, a könyv vége pedig torokszorító és katartikus. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a művet. A könyv elolvasása után pedig egyszerűen muszáj megnézni a filmet, hogy újra átéljük Briony, Cecilia és Robbie végzetszerű történetét.
A film
Először az Ian McEwan regényéből készült filmet láttam és lenyűgözött. Olyan hangulata van az egész alkotásnak, ami valahogy azonnal magával ragadott és a végén nem hagyott mást hátra, csak egy fájdalmas gyönyörűségtől zokogó lányt a képernyő előtt.
Az 1948-ban született angol író, Ian McEwan Vágy és vezeklés című regényéből 2007-ben készült film Keira Knightley, Saoirse Ronan és James McAvoy szereplésével. A könyvben használt nézőpontváltások itt is megvannak, persze nem az összes, de a lényeget láthatják a nézők is. A képi világ gyönyörű, a zene folyamatosan Briony-ra és Robbie levelére utal az írógép hangokkal.
A háborús részek elborzasztanak, látni a sok értelmetlen szenvedést és halált. Bár ezt a részt olvasni sem volt jobb. Soha nem értettem, és soha nem is fogom felfogni a háborúk értelmét.
A visszatérő mondatok és képek csak ráerősítenek a drámai végkifejletre, ami úgy érkezik el a filmnézőhöz, hogy szinte a székbe döngöli a harmadik résszel, amiben már az idős Briony-t látjuk. Az utolsó képkockák, amiken Robbie és Cee a tengerparton szaladnak szívbemarkolnak és egy ideig nem lehet szabadulni a hatásuk alól.
Így utólag végiggondolva mégis találtam egy dolgot, ami jobb a filmben, mint a regényben. A végén a stáblista és a zene segít egy kicsit feldolgozni a látottakat, a könyvnél csak percekig meredtem magam elé.
