Tegnap még Magyarországon keltem fel, ma viszont már Belgiumban (egy kölcsön kapott paplan alatt).

De ne szaldjunk ennyire előre, kezdjük 2011. február 7-én, hajnali 4 órakor. Ugyanis ilyen korán kellett kelni, hogy a 6:10-kor Belgiumba induló repülőn már rajta lehessek. A korai időpont ellenére sokan voltak a repülőtéren, sőt a belgiumi járat is majdnem tele volt. Ennél fogva lecsaptam az első ablak melletti helyre, ami felett volt még hely a kézipoggyásznak is.

A felszállás pillanatában kavarogtak bennem az érzelmek. Egyrészt kicsit féltem a repüléstől (évekkel ezelőtt már repültem, de sosem egyedül). Másrészt nagyon élveztem, amikor a repülő kifordult a felszállópályára, a "pilóta rálépett a gázra", az utasok meg a székükbe préselődtek, valamit az is hatalmas élmény, amikor érezni azt, ahogy a gép felemelkedik.

Harmadrészt pedig megjelent egy könnycsepp a szemem sarkában, mivel mostantól legalább 2 hónapig nem jövök haza és egyedül kell boldogulnom egy idegen országban, idegen nyelven. Aztán legördült még egy csepp, amikor megláttam Budapest gyönyörű fényeit. Továbbra is fővárosunkat tartom az egyik legszebb városnak (persze a koszt leszámítva).

Leszálláskor kellemes meglepetés volt, hogy az utasok megtapsolták a pilótát. Ezt szép szokásnak tartom.

Miután "könnyű kis" csomagomat fél kézzel lekaptam a futószalagról, kereshettem a buszjáratot, amivel eljutok Charleroi vasútállomására. Oda megérkezve jegyvásárlás (Go Pass 10 - köszi, Eszter!), majd futólépés a 2-es vágányra, mivel 5 percen belül indult a vonat Antwerpenbe.

Pihenés, evés, nézegetés. Leszállás: Antwerpen-Centraal, a földszint alatt egy szinttel. Onnan lifttel fel (köszi, Eszter!), majd térkép és iránytű elővesz és keres. Némi keringés után irányba kerültem és onnan már szinte gyerekjáték volt megtalálni a Király utcát (Konigingstraat). Bár a magam után húzott 29 kg és a hátamon cipelt 11 kg egy kicsit hátráltatott.

A kollégium külsőre és belsőre nem sokban különbözik egy otthonitól. Egy ágyas szoba, üres falakkal, kicsit szelelő ablakokkal. Az egyik nagy különbség az eddigi kolesz szobáimhoz képest a visszhang, kevés a bútor ehhez a mérethez. Kaptam egy beléptető kártyát és 3 kulcsot, 3 kölünböző ajtóhoz. Kulcstartó már nem járt hozzá, de ha egyet elvesztek, akkor az 12 euro. Így kénytelen voltam kölcsönvenni a velem utazó mackóról a karikát (köszi, Eszti!) és felszerelni rá a kulcsokat.

Miközben én az utazástól tartottam a legjobban, az szinte zökkenőmentesen telt, és a legnagyobb meglepetés végül a kollégiumban ért. A szobához nem jár paplan és párna, én meg csak ágyneműhuzatot hoztam magammal. Még jó, nem is tudom hogyan várhatják el, hogy több ezer km-ről paplant és párnát cipeljünk magunkkal.

Így jutottam vissza a kölcsön paplanhoz, amit a recepción dolgozó belga lány adott kölcsön tegnap. Mivel ma nem jött a paplanjáért, gondolom nem baj, ha még egy éjszakát használom. Ahhoz kicsit hűvös a szoba, hogy paplan nélkül aludjak.

Délután (pihenésképpen) megnéztem az Egy bogár életét, este pedig Az őrzők legendáját. Még szerencse, hogy kaptam animációkat (köszi, Atom!). A közösségi hálóhoz például nem lett volna elég agyi kapacitásom már tegnap.

És ennyi elég is, további élményeimat majd később osztom meg az érdeklődőkkel.

De még szeretném megköszönni mindenkinek, aki gondolt rám, üzenetet küldött vagy szorított a biztonságos landolásért! :)